Kezdő dietetikusként első munkahelyemen a vacsoraosztásnál vettem észre, hogy az egyik beteg adagjából lemaradt a menühöz tartozó kefir. Nosza, ifjonti lelkesedéssel rohantam a hűtőhöz, hogy pótoljam. Éppen belépni készültem a kórterembe, mikor egy szigorú ápoló az utamat állta:

„Nehogy kefirt adjál neki, hiszen köhög!”

Mivel kerek szemekkel bámultam rá, magyarázólag hozzátette. „A tej nyákot termel!!!”

Láttam rajta, hogy éppen ítélkezik „Na, az egyetemen ezt sem tanítják?”, én meg csodálkoztam, így egy darabig csendben álltunk. Az eső kopogott az ablakon.

Ez volt az első alkalom, hogy ezen elmélet képviselőjével találkoztam, és attól tartok, nem az utolsó. Az az elgondolás, hogy a tejtermékek, főként maga a tej, serkenti a nyák termelődését a légutakban, nem új keletű.

Már a 12. században Maimonidész tiltotta az asztmás gyermekek számára a tej fogyasztását, attól tartva, hogy az súlyosbítja a betegséget. A kínai orvoslás is jobbnak látta kiiktatni a tejet a légúti megbetegedésekben szenvedők étrendjéből.[1] A közelmúltban leginkább a Fit for Life vagy más néven Testkontroll diéta kapcsán került be újra a köztudatba, amely a Diamond házaspár nevéhez fűződik és megrögzötten állítják, hogy - főként a gyermekeknek – tilos a tej fogyasztása, mert nyákot termel. Diamondéknak fut a szekér, akit közelebbről érdekel a téma, annak ajánlom Dr. Sajtos János Új Diétában megjelent cikkét.[2] De bárki, aki beírja a keresőbe a „tej” és a „nyák” szavakat szembetalálhatja magát rengeteg olyan honlappal, ahol ezt az elképzelést tényként közlik. (Némi gyanú ébredhet az emberben, hogyha ezt angolul teszi a „milk” és a „mucus” szavakkal, akkor harmadiknak már fel is kínálja a Google a „myth” vagyis a mítosz szót… Persze érvelésem nem ezen alapul.)

Amikor táplálkozási tanácsot adok, azt csak az alapján teszem és tehetem, amit a tudomány be is bizonyított. Így is hívják napjainkban, ami (elvileg) az egészségügyben folyik: bizonyítékokon alapuló orvoslás (orvostudomány). (Evidence Based Medicine)

Ebből kifolyólag a következő álláspontot vagyok kénytelen képviselni: nincs olyan vizsgálat, amely a tej nyáktermelő hatását bizonyította volna, ám cáfolni többnek is sikerült. 1990-ben Dr. Pinnock[3] vezette vizsgálatban 60 náthás önkéntest kértek fel arra, hogy tíz napon át jegyezzék le a napi tejtermék fogyasztásukat és a tüneteiket. Sőt Pinnockék - nem kis elhívatottságról téve tanúságot - összegyűjtötték és lemérték az elhasznált zsebkendőket, hogy ebből következtessenek a produkált váladék mennyiségére. A vizsgálat kezdetén kitöltettek a betegekkel egy kérdőívet, mely alapján kiderült, hogy közel egyharmaduk hisz abban, hogy megfázás, illetve légúti betegség esetén csökkenteni kell a tej és tejtermékfogyasztást, mert „ a tej nyákot termel”. Bár azok, akik hittek ebben több tünetről (pl.köhögés) panaszkodtak a tejfogyasztást követően, de ez nem mutatott szignifikáns különbséget a szkeptikus alanyokhoz képest, és a feltevést a megmért váladék mennyisége sem igazolta.

Ám Dr. Pinnockot még mindig nem hagyta nyugodni a kérdés, így három évvel később újra serénykedni kezdett.[4] Ez alkalommal 169 embert terelt össze a jó doktor, akik közül 70 hitt a tej nyáktermelő erejében. Tejfogyasztás után egy kérdőívet kellett kitölteniük a tünetekről, és hogy mit éreztek. Ám Dr. Pinnock nagyon ravasz volt, hiszen a résztvevők egy része tehéntejet, másik része szójatejet kapott. A vizsgálat kettős vak volt, tehát a vizsgálat lefolytatói sem tudták a helyszínen, hogy melyik nedűt kínálják fel éppen az alanynak. Fontos, hogy a szója tejet olyan formába hozták, hogy ne lehessen megkülönböztetni a tehéntejtől. A három leggyakoribb panasz, (1.„bevonja a szájüreget, nyelvet, torkot”,2. „sokat kell nyelni utána” és a 3.„nyál sűrűbb lett tőle, nehezebb volt lenyelni, mint előtte”) ugyanúgy előfordult az egyik és a másik csoportban is. Azért emeltem ki ezt a két vizsgálatot, mert ezekre szoktak a legtöbbször hivatkozni, de azóta is történt kutatás ez irányban, például 2005-ben svájci kutatók is arra a következtetésre jutottak, hogy a tejfogyasztás nem vezet nyáktermeléshez.[5]

Hogy mégis miből alakulhatott ki a mítosz? Talán az a megfigyelés szolgálhatott alapul, hogy a tej fogyasztása után tapadósabb, sűrűbb lesz a nyálunk, de ez nem jelenti, hogy több nyák termelődik a légútjainkban, csupán azt, hogy ajánlott utána fogat mosni. A méztől is viszkózusabb lesz a nyál, mégsem tiltjuk légúti betegségekben, sőt. Én még arra tudok gondolni, hogy a prosztaglandinok adhattak okot a félreértésre. Az igaz ugyanis, hogy a tej, joghurt és egyéb tejtermékek egy úgynevezett prosztaglandin nevű anyagot tartalmaz - pontosabban annak bizonyos típusait- és ez az anyag segíti a gyomor nyálkahártyájának megújulását és épen maradását. De ezt nem a nyáktermelés által, hanem a véráramlást serkentő hatásán keresztül teszi.

Semmi nem indokolja tehát, hogy a tejet tiltólistára tegyük nátha illetve légúti megbetegedések esetén. Ellátja a szervezetet folyadékkal, jól hasznosuló fehérjékkel, íly módon segítheti is a gyógyulást. Persze, ha valakinek a tejcukor emésztési problémákat okoz, vagy aki a tejfehérjére allergiás az ne fogyasszon tejet, de a nyák termelődés miatt kizárni az étrendből szükségtelen.